Hihetetlen. Annyi elvesztegetett időt töltöttem azzal, hogy tudjam elfogadni, és megtanuljam ne szeretni... Hogy pusztán kettőnk éveken át tartó barátsága egy rövid történetre emlékeztessen csupán. De most hirtelen megfordult minden. Ott állt mellettem, arcomon puszta érdektelenség. Hiszen egy éve történt, hogy kiléptünk egymás életéből. Nem akartam beszélni vele, hiszen sikerült begyógyítanom a sebeket, melyet akkor szereztem. És egyébként is!! Ez alatt az egy év alatt nagyrészt boldogan éltem, találkoztam a szerelemmel, és barátokra leltem. Kerekké vált az életem, hiába veszítettem el egy fontos darabját...
Peregtek az események, és hirtelen visszakaptam egy részét annak, amiért annyi könnyet hullajtottam egykoron. Bár kétségek között vagyok, szívem önző része kicsattan a boldogságtól, és üres fejjel elhitte a történteket.
Az agyam nem fogja fel, és talán nem is fogja. Kételkedem. Sosem leszek biztos benne...
Képtelen vagyok koncentrálni a tanulásra. Szívemnek csapongásra van szüksége. Káoszra vágyom, és féktelen szabadságra. Hogy éljek, ahogyan csak szeretnék...
Élni akarom életem legcsodásabb, legfényűzőbb pillanatait..! *-*
No comments:
Post a Comment