Talán soha többé nem kaphatom vissza azt, amit egykoron annyira szerettem, és ami az egyetlen okom volt a mosolyra. Lelki szemeim előtt látom saját magam, amint egy rozoga kötélhíd közepén ácsorgom. A szakadék alattam a feneketlen sötétségbe vezet, szinte könyörög értem. Jobb oldalon a sikeres jövő, szorgalom és tudás kovácsolta biztos élet, a valós és sikeres jövő integet felém. Tőlem balra az álmaim, és gondolataim meseszép, általam teremtett tündérországa hívogat. A döntés sürgős, és egyben végleges...
~
Gyűlölök egyedül lenni. Csupán az amúgy is véges életem értékesnek csúfolt perceit, óráit vesztegetem el. Olyankor eszembe jut, hogy mennyire jelentéktelen, halovány folt vagyok a mindennapokban. Hiába küzdök azon, hogy engem ne az "ők" kategóriába soroljanak, hogy ne legyek egy a sok közül. Végtelen csatározásom az egyediségemért néha győzni, de van amikor veszíteni látszik. Életem végéig harcolnom kell, ebben biztos vagyok...
No comments:
Post a Comment