Kezdek visszaesni.
Abban a lehetetlen hitben éltem egy teljes héten keresztül hogy minden megváltozik . Minden jobb lesz . Végre mosollyal az arcomon kelhetek és aludhatok .
Nem ! Megint csak gyermekes álmokban ringatom magam ... ahogy mindig .
Álmokból könnyű építkezni , de könnyű lerombolni is a gondosan kiépített falakat , hogy aztán szembesüljünk az igazi valóval , a magánnyal , a fájdalommal , a megfelelni vágyással . És azzal , hogy a szabad akaratunk olykor csak egy néma kiáltás .
Nem akarok megint az egyhangúság recsegő deszkáin lépkedni , arra várva hogy egyszer összeroppanok , és elnyel a magányos sötétség , a sötét magány .
De mit tehetnék ? Sohasem fogom megszeretni magam .
2 comments:
mi akkor is szeretünk.<3
:) ♥
Post a Comment