A szabadság eszményi volta számomra szent és sérthetetlen. Hajszolom, kergetem nap, nap után. Minduntalan lebeg szemem előtt, akár egy múzsa, mely végigkísér utamon, amely nélkül képtelen lennék tovább írni, és mesélni, és szavakba önteni mindazt, mit nem tudok magamban tartani. Hosszú ideje lüktet szívemben az elvágyódás, és az izgalmak keresése. Lehet, hogy pusztán ábránd marad, hogy egyszer elmegyek, és vissza sem nézek soha többé... Hogy boldogan, szabadon tekinthetek a jövőbe, spontán, bohém életstílussal. De még ha nem is teljesedik be minden vágyam, még ha fele annyit sem érek el, mint amennyit elterveztem, mégis volt ami vezetett, és volt miről álmodnom és ábrándoznom órákhosszat. Ez is majdnem elég. Erőt ad, hogy kibírjam az unalmas mindennapok szánalmas, gyomorforgató haszontalanságát. S mikor elérkezik a pillanat, mely megpecsételi sorsom, és utat nyit álmaimnak, én leszek a legboldogabb ember a földön!
Addig is beérem vágyakkal, és áhított szabadságom pillanatnyi jelenlétével, mely vad, őrjítő éjszakák képében valósul meg. Mikor előtör a komolytalanság, a gyermeki akaraterő, és az őrült vágyak egyvelege, tökéletes kompozícióban. Eszméletlen sebességgel zúgnak tova az órák, és a következő pillanatban már itthon vagyok... testben. Szívem és lelkem egyre csak sajog, szinte könyörög, és minduntalan visszavágyik élvezni a zene szédítő lüktetését, a barátok őszinte mosolyát, a szerelmem mézédes csókjait.
Olyankor igazán teljesnek érzem magam. Megállíthatatlannak, erősnek... élőnek.
No comments:
Post a Comment