Vad, őrjítő forróságú lángok között, megsemmisülve, összetörve várta, hogy jöjjön az utolsó pillanat, a sors kegyeletdöfése, hogy véget vessen kiszipolyozott, halálra ítélt életének. Semmire sem vágyott jobban. Lelkének utolsó megmaradt, rongyos részei még vágytak a boldogságra, de tudta, hogy ez már sohasem fog beteljesedni. Darabokra tört szíve még meg-megremegett magányában, de ez pusztán egy néma kiáltás volt a dühöngő semmibe. Agya minduntalan visszapörgette régi, boldog életének pillanatait. Mintegy megpecsételésként a végtelen történet hirtelen sorsfordulását, a kezdet végét, a vég kezdetét.
Lehunyta szemét, és várt. Vágyakozott. Teste remegett. Feladta a küzdelmet.
Hagyta hogy tagjai elernyedjenek, hogy szíve dobbanjon még egyet, és hogy az utolsó könnycsepp is útnak induljon szeméből.
De hiába várta csúfos, szánalomra méltó végét. Az mégsem akarta magával ragadni.
Az utolsó pillanatban valaki megmentette. Gyógyító csókot lehelt ajkaira.
Soha többé nem hagyta el azután...
No comments:
Post a Comment