A napfény betör a szobámba, lassan bekebelezi az összes sötét foltot, mely az éjszakára emlékeztet. Megvilágítja az arcom. Kellemes nyugalom ölel körül. Nyújtózkodom. A takaróm pihekönnyű fátyolként simul rám. Egyszerűen imádom az ilyen reggeleket. Amikor nem arra kell ébrednem hogy rikácsol a vekker, hanem arra, hogy nappal van, és minden olyan világos.
Talán nem ez lesz a legeslegszebb napom a világon, de mindenesetre nagyon is kellemesen kezdődik.
Jár az agyam, megint, hogy miért kell nekem lépten-nyomon megszenvednem ilyen apróságokat. Miért nem lehet nyugalmam? Minden nap valaki felhozza a témát, vagy ha éppen nem volt róla szó egész nap, hirtelen megjelennek.
Annyira szívesen mondanám meg a magamét. De tartom magam.
Kik vagytok? Ismerjük egymást?
No comments:
Post a Comment