Kicsúszott a kezeim közül a boldogságom egy apró darabja. Így már nem kerek, már vége a tökéletességnek. Miért? Mindig ez van. Veszekszünk. Én sírok utána, hiányzik, de rajta nem látszik a bánat. Rezzenéstelen arccal néz rám, nem mutatja ki, hogy jelentek-e számára valamit. Nem tudom, érzi-e amit én.
Pótolhatatlan barát, aki hisz bennem, és bízik a döntéseimben. És most ismét eltűnt. Lehet, hogy egy időre, talán végleg.
De mégis hiányzik. El sem tudja képzelni mennyire...
No comments:
Post a Comment