Az álmok világa végtelen, melyben csodák sokasága várhat rád. A képzeleteddel áttörheted a való élet szánalmasan szűk határait, hogy aztán beleolvadj abba a képtelenségbe, amelyikbe csak vágysz.
Idővel el kell hagynod ezt a földet, fel kell nőnöd! Meg kell tanulnod élni. Sohasem térhetsz vissza, ha már ráléptél a valóság kopott, kanyargós útjára, melyet egyedül kell végigjárnod, ha csak nem találsz társat magad mellé...
Oly egyszerű megmondani másoknak, hogy mi a helyes. De a saját életedet már nehezebb kézben tartani. Vagy csak én vagyok az egyetlen, akinek a valóság kicsúszik a kezei közül? Összefolyik a való élet és az álmok világának képe. Képtelen vagyok dönteni a sorsom felől. Mintha mindig a vesztembe rohannék. Nem tudok bánni az idővel. Mintha ezt az életet nem nekem szánták volna. Annyira igyekszem, hogy megértsem a körülöttem zajló történéseket, de nem bírom követni az eseményeket.
A valóság villámsebességgel rohan előttem, számomra mindig csak a régmúltat, az emlékeket mutatja. Abból táplálkozom. A gondolataim mögöttem kullognak. Az egyetlen, aki felkarol és velem együtt halad,az az álmaim sokasága. Én próbálok szaladni, elérni a jelent, de a gondolataim akadályoznak. Megrészegíti őket a múlt sok boldog eseménye. A rabjává tette a józan eszemet, és nem engedi szabadulni. Az álmaim ragaszkodnak hozzám, szorítják a karom, magukhoz láncolnak.
Hol van a kiút?
No comments:
Post a Comment