burn♥

"van pár pillanat, amiért megéri élni
látszólag semmiség, az ember mégis érzi..."

A szöveg belevájta magát az elmémbe, a ritmus visszhangzott a fejemben. Az összes emlék előretódult, mint egy film, képkockák villantak lelki szemeim előtt. Pillanatok, melyek kincset értek. Behunytam a szemem, és hagytam, hogy peregjenek az események, hogy még egyszer, utoljára szabadon ringathassam magam az álmomban. Ezt a filmet soha többé nem nézem meg.
A kezemben az öngyújtót súlyosabbnak éreztem, mint korábban. A fényképet bámultam. Néztem az arcát, és a sajátomat mellette. Mosolyogtunk. Egy baráti pillanat, egy ölelés, két mindent eláruló tekintet egyetlen papíron.
Sóhajtottam. Az öngyújtó lángja apró fényt csalt az éjszakába. A forró, sárga villanás veszettül mardosni kezdte a fénykép sarkát. Csupán hamu és füst maradt utána. Lassan az egész lapot felemésztette. Véget ért a dal, lezárult egy korszak.
Csend. Mindenütt.
Csupán egyetlen szó, ami bennem maradt, és úgy éreztem belehalok, ha nem mondom ki. És az volt a pillanat, amikor ki kellett, és amikor ki tudtam ejteni.
Gyűlöllek.