Problémák, akadályok, hibák. Fájnak és mégis tanulsz tőlük valamit. Hiszen mindez azért van, hogy felkészítsen a következő hasonló alkaromra, hogy akkor már tudj mit kezdeni vele. Hogy a saját hibáidból tanulj, hogy okulj abból amit elkövettél. Tudni kell leküzdeni, tudni kell élni akarni. Meg kell tanulnunk, hogy nem támaszkodhatunk álmokra, érzésekre meg aztán végképp nem. Ha kedves vagy valakivel, ha kiteszed neki a lelkedet, ha feltétel nélkül szereted, a magad módján, és nem félsz kinyilvánítani felé az érzéseidet, ha csak az minden vágyad hogy újra láthasd, hogy üljetek némán egymással szemben, csak hogy érezd a közelségét... lehet hogy a te érzéseid őszinték... de honnan tudhatod pontosan hogy mit gondol a másik? Nem, nem szerelemről beszélek. Barátról. Legjobb barátról.
Aki meg akar változtatni, nem őszinte. Már is feltételt szab, hogy olyan legyél ami neki tetszik. És persze vakon belemész... hogy is ne? Hiszen szereted. Szükséged van rá. Úgy érzed, hogy ő az egyetlen biztos kéz a hatalmas sötétségben. De ez tévedés. Az az igazi támasz, aki akkor melletted van, vigasztal, amikor azt hiszed, menten széthasad a lábaid között a föld, hogy elnyeljen. Amikor már betelt a pohár, amikor a falak, amelyek holmi biztonságérzés céljából épültek, amin kívülről maszatos, fakó felirat díszeleg: büszkeség. Szóval, amikor ezek a magad köré épített falak is leomlanak, maguk után porfelhőt hagyva, és melletted még akkor is ott van valaki, aki letörli a könnyeidet, aki biztat, hogy lesz ez még jobb is... Már biztosan érdemes volt megszületned! Érte igenis tegyél meg mindent!
A barátságban nincsenek korlátok, és határok. Csak akadályok. Az erős barátság ezeket az akadályokat (jelentőségüktől, és méretüktől függően) ki tudja hárítani. A gyenge barátság elbukik. Ha pedig már érzed, hogy ez az egész mégsem határtalan, menekülj! Fuss el, mert magába szív, kihasznál, megváltoztat, a maga formájára. És azután már nem hibázhatsz, mert oda minden amiért küzdöttél.
Nem erről kellett volna szólnia...
No comments:
Post a Comment