Romokban vagyok .
Két napja itthon ülök és pusztítom magam .
Szabadulni akarok ! De nem lehet .
Tudom , hogy miért van mindez . Kell nekem . Elérhetetlen .
Egy álom marad , ami megkeseríti az életemet , és addig tépázza a lelkem , amíg az csak egy véres , szakadt rongydarab lesz . Egy haszontalan , kihasznált , megalázott , jelentéktelen szemét .
Én ki akarok törni a börtönömből ! Meg akarom ismerni újra a boldogságot ! De egyedül nem megy . Kell valami élő , hús-vér támasz hozzá . A szeretet . Egy valaki szeretete . A nélkül nem megy . Nem tudnék talpra állni , addig amíg nem érzem hogy valakinek jó vagyok így , hogy valaki elfogad , hogy valaki szépnek lát , hogy valaki igazán szeret .
Ezért nem tudtam soha őszintén nevetni . Ezért nincs önbizalmam . És igen , azért rettegek ettől az egésztől , mert mi van ha egyszer mégis megadatik minden , amitől boldog lehetek , és rövid időn belül vége szakad ? Akkor hatalmasat koppannék a padlón . Tudom , meg kell próbálnom . . . És mit tegyek , ha hosszas küzdelem után elérem amit akarok , de nem tudom megtartani ? Minden véglet fájdalmas . . .
A képzeletem karon fogja a józan eszemet , és messzire elkalandoznak álomvilágba . A szívem megmaradt része megkeresi az összetört lelkem darabkáit . És itt hagynak engem . A valóság sötét labirintusában bolyongok . Sehol semmilyen fény , sehol egy jel , sehol senki . Reszketek .
Mikor lesz vége ennek az egésznek ?
No comments:
Post a Comment