Megint az ügyetlenségemnek köszönhetem , hogy a hatalmas halom problémámra került még egy lapáttal .
A fizikai épségemnek ennyi volt . Kezdődött egy botlással , folytatódott és megcsúszással , és betegségbe torkollott . A fizikai és lelki épségem nullára csökkent . Egy nagy semmi vagyok . Egy jelentéktelen kis porszem .
Zúg a fejem , nem kapok levegőt , fájnak a csontjaim .
És mindeközben egyre jobban elnyel a sötétség .
Saját magamat ostorozom mindenért . De hát ki mást okolhatnék ? Mindennek én vagyok az oka .
Ilyen vagyok . Nem vagyok se szép , se jó fej . Megértem , hogy mindenki megunja , hogy sosincs jó kedvem , hogy nem látom magamban a szépet és a jót . Mert nincs is bennem olyan . Ez ellen nem tehetek semmit .
Nem vagyok jó . Nem érdemlem meg a boldogságot .
Álomvilágba születtem , ott nőttem fel . Valóságnak fogtam fel minden álmot . És hatalmasat koppantam , amikor rájöttem , hogy semmi sincs úgy ahogy én azt gyerekes fejjel megálmodtam . De most sem bírok elszakadni . Kell valami támasz az életembe . Ezt a támaszt egy ember helyett most a könyvek jelentik . Az olvasással ellazíthatom magam , átélhetem az érzelmeket , amiket nem tapasztaltam meg .
De nem az igazi . Csak még nagyobb kíváncsiságot és vágyat kelt bennem , hogy olvasok valamilyen érzelemről , amit én nem éltem át .
És ha így folytatom nem is fogom .
De már nincs álarcom . Nem tudok elrejtőzni .
Hogy mutassam így , hogy minden rendben ? Bár úgysem vennék észre , hogy valami baj van . Senki nem veszi észre . . .
Talán jobb is így . Nincs ami idekössön .
No comments:
Post a Comment