Amikor összetörik minden , a szememből könnycseppek buknak ki , mint valami segélykiáltás az élet felé . De hamar vége szakad , a párnám elnyeli a fájdalmas jelét az egyedüllétnek , az ürességnek .
A nagy , fekete semmi körülvesz , magába zár .
Zene nélkül nem élek . Kell valami ami elfeledtet velem mindent , ami megnyugtat , ellazít . De ez sem olyan egyszerű . Minden nap iszonyatos fejfájás kíséri az egész napos gondolkodás nélküli állapotot . De mi mást tehetnék ? Ennyit megér az , hogy ki tudjam bírni a suliban tartózkodást könnyek nélkül . Itthon meg . . . csak megnehezítenek mindent .
Végre egy kicsit kiléphettem az ördögi körből . Jóvolt . Nevettem .
De ennek is vége lett . Hazajöttem . Minden vissza a jónak nem nevezhető mindennapokba . . .
No comments:
Post a Comment