Sikolthatnék, őrjöngve könyöröghetnék az életnek, hogy én nem ezt akarom. Változtatni kell, egy egyedül apró és elveszett vagyok a kizsákmányolás világában. A könyvek menedékébe temetkezem, oda, ahová nem tud utánam jönni senki, oda, ahol biztonságban vagyok. Csakhogy ez nem minden. Elvárásokat támasztanak bennem a könyvek, melyekből felépítettem magam köré a nyugodtság palotáját. Gondolkozom, s közben vágyakozom arra, hogy nekem is jusson abból a szépből, abból az izgalmasból, aminek kicsiny filmje a fejemben játszódik.
Én akarok lenni az a kicsit sem átlagos, különleges lány, akiért mindent megtesz az a férfi, aki annyira ragaszkodik hozzá. Én akarok lenni a hős, aki képes sziklákat megmozgatni életekért, és aki büszkén vállalja a halál fojtogatását, ha ezzel másokat menthet meg. Én akarok lenni az oltalmazó bölcs, aki felkészít az élet nagy rejtelmeire. Én akarok lenni minden, ami boldoggá tehet másokat, és amitől megnyugodhat vágyakozó lelkem.
Eltöprengek. Valóban ezt érdemlem? Ez az átlagos semmitmondó élet az én osztályrészem? Ha tényleg így lenne, azt hiszem nem várnék tovább az öngyilkossággal.
De mélyen, szívem és lelkem legbelső zugában szentül hiszem, hogy végzetem még távol van, és életem könyve még nem ért el a csúcsponthoz, a boldogsághoz.
No comments:
Post a Comment