A szemem ragyog, az arcomon mosoly terül szét, szinte fel sem ismerem a tükörképem, olyan régen láttam ezt az énemet. Végre elhagyhattam a az érzéseim közötti várótermet. Többé nincsenek kétségek, nem kell egyensúlyoznom, hogy a két véglet közötti mezsgyén maradhassak, ameddig csak az erőmből kitelik. Boldogan lépek rá az újdonságokkal lepett, kanyargós útra, melyet néhol tövis, néhol gyönyörű várok kereteznek. Büszkén vagyok hajlandó átugrani minden akadályt, és képes leszek dönteni, ha egy másik út, vagy folyó torkollik az én utamba. Kincset kaptam, mellyel végre megtanultam élni, és már tudom, hogy kikkel osztom meg. A sok csalódás és fájdalom ajándékul adta nekem a tisztán látást, azt, hogy képes vagyok felismerni az őszinte érzelmeket... Már nem akarok idiótán belerohanni semmilyen őrültségbe, amely talán új barátságokkal, vagy érzelmekkel kecsegtet felém. Körültekintően akarok viszonyulni az emberekhez.
De most nincs szükségem semmi újra, semmi ismeretlenre.
No comments:
Post a Comment