Egy csodálatos, vad éjszaka után remegve nyúlok el az ágyon. A szívem lüktet, levegőért kapkodok. Akárcsak neki. Erős karjaival átölel, magához húz. És én nem bírok betelni vele, nem bírom levenni a kezem izmos, férfias testéről. A szívünk egyszerre zakatol, lassan csillapodik a dübörgésük. Felnézek az szemébe. Úgy néz vissza rám, akár egy kisfiú, az első szerelmére. Kisimít egy tincset az arcomból. Kezeivel becézi a hajam, a testem. És hirtelen elnyom az álom.
Kinyitom a szemem. A napfény bevilágít az ablakon. Hunyorgok. Valami nem stimmel. Nincs mellettem. Mire kinyitnám a szám, és a nevét mondanám, már ott is van a szobában, bögrét nyújt felém. Beül az ágyba, együtt kortyolgatjuk a friss kávét. Egyik kezével átölel, megpuszilja a homlokom. Mérhetetlen boldogságot érzek, és magamban imádkozom, hogy sosem érjen véget a pillanat, soha ne válasszon szét minket semmi. Hozzábújok. Érzi, hogy valami baj van. Megfogja az állam, és felhúzza a fejem. Aggódó pillantással néz rám, nincs szükség szavakra. Majd kimondom, amit ki kell mondanom:
Szeretlek!
Ő nem szól semmit, elmosolyodik, megsimítja az arcom. Felém hajol, hogy az ajkát az enyémre tapassza, hogy ismét átéljük azt, amit az éjjel...
És én könnyek között felébredek, keresem, hogy hol lehet. De itthon vagyok. Nem ölel át, nem érzem az illatát.
Az egész csak egy álom volt csupán...
No comments:
Post a Comment