do you know?

Már csak a por, és egy kis pislákoló parázs maradt abból a hatalmas, meleg, táncoló tűzből, ami a lelkemet melengette.
Tönkre akarják tenni a világomat. Az álmaimat, és mindent, ami számomra kedves. Össze akarják törni, széttaposni, megsemmisíteni.
Rengeteg hibát követtem el, ezekért én felelek. Természetesen. Nekem kell rendbe hoznom. Ez is egyértelmű. De hogy tehetnék bármit is, ha láncreakció szerűen akasztanak a nyakamba még ezer másik dolgot? Hazugságok születnek, és meghódítják a naiv emberi agyakat.
Hogy egy barát így viselkedjen? Ki van zárva. Az, aki a gondok elől menekül, akinek csak addig kell egy barát, amíg nincs a barátjának valami baja, az sosem volt, és sosem lesz az, akinek hiszed.
Szerintük el vagyok kényeztetve. Ez nem igaz. Mi közöm van ahhoz, hogy a szüleim mennyit keresnek? Semmi. Én kértem hogy ide szülessek? Hogy ilyen családom legyen. Nem. És nem az a jó élet, hogy kapsz dolgokat a szüleidtől. Akkor lenne jó életem, ha az anyukámnak lenne rám ideje, és türelme felém. Ha nem érezné a család minden tagja tehernek a közös programokat. Ha nem lenne feszültség minden egyes pillanatban, amikor hazamegyek. Ha nem lenne minden nap kiabálás. Nem kérem hogy bármi is változzon meg. Nem kérem hogy bárki is sajnáljon miatta. Nincs rá ok.
Én eddig egy barátomtól sem kértem, hogy változzon meg. Miért nem tudja senki megtanulni, hogyan kell a másik embert elfogadni, tanácsot adni neki, segíteni rajta, ha egyszer szereti az illetőt?
Mindenki jobban akarja tudni, hogy én mit akarok, és teljesen úgy viselkednek, mintha biztosak lennének az én dolgomban. Ez elég nevetségesen hangzik. Vagyis az is (: