Kinyitottam a kaput, és már akkor hallottam hogy valaki felemelt hangon beszél a nappaliban. Nem mentem be. Leültem az ablak alá. Sok mindent hallottam.
"Nekem a két gyerekem helyett is gondolkoznom kell!"
"Én is szórakozni akarok!"
"Vergődöm a gyerekeim között. Az egyik menni akar, a másik maradni."
"Itt hagyjam a lányom, és te fogod nevelni?"
Nem akarok elmenni. Nem hagyom itt az otthonom, a barátaimat! Nem fogok vissza menni oda! Nem fogom végig nézni ahogy a saját anyám összeomlik. Ez nem szeretet kérdés. Csupán józan ész. Tudom hogy mit akarok. És ebben a listában nincs helye az "otthonom elveszítése" illetve "a családom széthullása" kifejezéseknek...
No comments:
Post a Comment