be mine!

Végrevégrevégre! *-*
Jajj krisztusom annyira jó volt! Végre elfelejthettem mindent újra, és azokkal voltam akiket tényleg mindennél jobban szeretek, és akikkel ugyanannyira lehet lelkizni, mint amennyire baromkodni :D Ez már hiányzott.
Elfelejthettem egy kicsit, hogy gimnazista vagyok, és úgy éreztem hogy ismét a bolyai iskola volt az otthonom. És mindezt két embernek köszönhetem!
Ma reggel, hazafelé gyalogolva gondolkoztam el rajta, hogy talán túl kéne lépnem a múlton, és kisebb hangsúlyt kellene fektetnem a régi szép időkre. A jelenben élni. Ez az egyik számomra legnehezebben megvalósítható cél.
Basszus... miért gondolok mindenre ennyire filozofikusan? Ijesztő. Mintha kívülről szemlélném az életem, és mintha nem is rólam szólna... csak mesélek valakiről... :/
Változtatnom kéne?!