Éjjel volt,és metsző hideg.A leheletem látszódott a levegőben,a tüdőm szúrt.Futottam.Fejvesztve.Nem láttam,hova lépek.Nem tudtam,miért rohanok.Csak éreztem,hogy a vesztem felé húz valami.Éreztem,hogy üldöznek...Hátrapillantottam,de nem láttam senkit.Aztán visszanéztem és a támadóm velem szemben állt.És én nem tudtam megállni.Egyenesen a karjai közé tartottam.És akkor...
Megszólalt az ébresztőórám.Felugrottam,és úgy éreztem,mintha egész éjjel rohantam volna megállás nélkül.Alig kaptam levegőt,remegtem,és szédültem.Mégis mi történt velem?
Ez már háromszor megismétlődött.És egyszer sem tudtam parancsolni a lábaimnak,és mindig felébredtem,mielőtt...nem is tudom..mielőtt a halálfélelmem be nem teljesedett volna.Borzalmas erre ébredni.
És aztán minden napom ugyan olyan..Vágyakozásokkal,és álmodozásokkal teli.És napról napra minden egyes álmomat és vágyamat elsodorja a zord élet,és sosem engedi beteljesedni.És ez így megy napról napra.
Hiába tűnik minden teljesen tökéletesnek,az igazság az,hogy koránt sem megy minden úgy ahogy azt elterveztem.Inkább nem is tervezek sokat...de akkor oda lesznek a színek az életemből..oda az ábrándozás,az álmodozás,ami egyenlőre még a való élet határain,és korlátain belül tart,ami még ÉLETBEN tart.
No comments:
Post a Comment